A projekt
A 21. századra az ipari társadalomból a tudásalapú társadalomba való átmenet a jellemző. A
munkavállalónak korszerű készségekre van szüksége, és egyértelműen megnyilvánul az igény a magasabb képzettségek iránt. Az egyéni képzettség fontos tényező a versenyben, amely az európai munkaerőpiacon folyik. Nem meglepő tehát, hogy a jövőben a munkavállalók számára elengedhetetlen lesz a megfelelő alapképzettség és kompetenciák megléte, amennyiben be kívánnak lépni a munkaerőpiacra, és részt akarnak venni az egész életen át tartó tanulás folyamatában.
Ugyanakkor Európában jelentős azok száma, akik nem rendelkeznek megfelelő alapképzettséggel, de megfelelő alapképességekkel sem. Nem meglepő tehát, hogy főképp azok a fiatal felnőttek szembesülnek aránytalanul nagy munkanélküliséggel és társadalmi kirekesztéssel, akik megfelelő alapképzettség nélkül hagyják el az iskolarendszert. Sajnálatos módon éppen az alapképzettséggel nem rendelkező fiatalok motiválása, oktatásba és képzésbe való bevonása a legnehezebb. A tanulás elutasításának okai sokrétűek, belső és külső tényezők egyaránt közrejátszanak.
Terveink szerint a MoLeYa-projekt keretében kidolgozandó útmutató a partnerségben közreműködő valamennyi ország nyelvén elérhető lesz. A megfelelő tanulási környezet kialakítására tett ajánlások mellett a motivációs útmutató a hatékony képzési lehetőségek követésre méltó példáit is tartalmazni fogja.
A projekt lezárásaként a felnőttkori alapképzésben dolgozó oktatók és képzők számára európai szintű rendezvényt szervezünk, amely reményeink szerint jó alkalom lesz a “know-how” és a gyakorlati tapasztalatok cseréjére, de egyúttal fölhívja a figyelmet a felnőttkori alapkészség-fejlesztés fontosságára.